Hittanórák rendje

A HÉTEN

†

HITTANÓRÁK RENDJE A HÉTEN

* A 4–5. osztályos hittan és a fiatal felnőttek bérmálási felkészítője kéthetente kerül megrendezésre.
Mit jelent az elsőáldozás? ▼

Az elsőáldozás az egyik legszebb szentségi mérföldkő a keresztény ember életében. Ekkor részesül a megkeresztelt hívő először az Oltáriszentségben, vagyis Krisztus testében és vérében, a kenyér és a bor színe alatt.

Az utolsó vacsorán Jézus Krisztus maga alapította ezt a szentséget, amikor odaadta önmagát tanítványainak, és ezt mondta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Az elsőáldozó nem csupán egy szép közösségi ünnep részese lesz, hanem személyes találkozásban részesül a feltámadt Krisztussal, aki az Oltáriszentségben lelki táplálékul adja önmagát, hogy megerősítse őt a mindennapi hitben és a szeretetben.

Mit jelent a bérmálás? ▼

A bérmálás a keresztény beavatás teljessé tétele: a Szentlélek kiáradásának és megerősítésének szentsége. A kereszteléskor megkapott új életet a bérmálásban a Szentlélek ajándékai teszik éretté és cselekvővé.

Az első pünkösdre nyúlik vissza, amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra, és bátorsággal, bölcsességgel töltötte el őket a hit megvallásához. A bérmálás során – amelyet általában a püspök szolgáltat ki kézrátétellel és a szent olajjal (krizmával) való megkenéssel – a hívő elkötelezett, felnőtt kereszténnyé válik, aki feladatot és küldetést kap arra, hogy szavaival és tetteivel Krisztus tanúja legyen a világban.

A HÓNAPBAN

HAVI HITTANÓRA NAPTÁR

Elsőáldozó (3. oszt.)
4–5. osztályos
Bérmálás (Gimn.)
Bérmálás (Felnőtt)
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
* A 4–5. osztályos hittan és a felnőtt bérmálási felkészítő kéthetente kerül megrendezésre.
* A naptár automatikusan számol, az esetleges szüneteket és elmaradásokat nem tünteti fel.

Szentségek felvétele plébániánkon

Elsőgyónás - Elsőáldozás
Az elsőáldozó az Oltáriszentséget, Krisztus Testét veszi magához. Ez a szentség a lelki fejlődés, a keresztény élet folyamatos segítője, ezért helyes tiszta lélekkel, felkészülten, az elsőáldozást követően továbbra is rendszeresen áldozni.


Gyermekek elsőáldozása és elsőgyónása
Az Egyház szándéka szerint az értelme használatára eljutott 7 éves gyermek mielőbb elsőgyónáshoz és elsőáldozáshoz kell, hogy járuljon. Az általános iskolás kor kezdetén kell megtartani a felkészítést, de vallásukat aktívan gyakorló családok esetén, ha a plébános indokoltnak tartja, fiatalabbakat is lehet felkészülés után elsőáldozásra bocsájtani. Korábban már megkeresztelteknek az elsőáldozás előtt az elsőgyónást is el kell végezni. A gyónásban Isten megbocsátja elkövetett bűneinket, segítséget ad, hogy jobbá váljunk. 

A felkészülésre jelentkezni a területileg illetékes plébánián vagy a hitoktatóknál, illetőleg más plébánián is lehet. Budapesten a Szent István bazilikában, a Zuglói Páduai Szent Antal Plébánián (Bosnyák tér), illetve az Esztergomi Főszékesegyházban a plébánosnak a hozzá fordulók szentségekkel való ellátására teljes körű felhatalmazása van.

Gyermek elsőáldozásához a jelentkezési adatlap letölthető innen, melynek kitöltése után keresse fel plébánia irodánkat!


Bűnbánat (gyónás)
A gyónásban Isten megbocsátja elkövetett bűneinket, segítséget ad, hogy jobbá váljunk. Fontos, hogy rendszeresen végezzünk szentgyónást! Isten azokat is várja megbocsátó szeretetével a bűnbocsánat szentségében, akik már régen nem részesültek benne.

Boldog Meszlényi Zoltán templomunkban a gyóntatásra általában a szentmisék előtt 1/4 órával van lehetőség.

Felkészülés a szentgyónásra, valamint lelkitükör innen érhető el!


Bérmálás
A bérmálás szentségében megerősít a Szentlélek, hogy hitünket bátran megvalljuk, és hitünk szerint éljünk. Ez a szentség segítséget ad keresztségi fogadalmunk megtartásához.

A bérmálás szentségét a hívőknek (már megkeresztelteknek) körülbelül abban a korban kell feladni, amikor értelmük használatára eljutnak, hacsak a püspöki konferencia más életkort nem határozott meg, illetve a kiszolgáltató megítélése szerint súlyos ok mást nem indokol.

A bérmálandónak, amennyiben lehetséges, legyen bérmaszülője. A bérmaszülő feladata azon lenni, hogy a megbérmált Krisztus valódi tanújaként viselkedjék, és teljesítse ezzel a szentséggel járó kötelességeit. Ahhoz, hogy valaki a bérmaszülő tisztségét betölthesse, meg kell felelnie a keresztszülőkkel kapcsolatban fentebb leírtaknak, a bérmaszülői igazolás szükségességére a keresztszülőknél leírtak vonatkoznak. Hasznos, ha a bérmaszülőséget arra bízzák, aki a keresztszülői tisztséget viseli. Nem katolikus személy bérmaszülősége nem merül fel, mert a bérmálási anyakönyvbe tanút nem jegyeznek be.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megállapított, és a Szentszék által jóváhagyott bérmálási korhatár 12-14 év. Annak, aki ezt a korhatárt elérte, életkorára hivatkozva bérmálása nem utasítható vissza. A bérmálás előtt kellő felkészülés szükséges, ennek a felkészülésnek nem kell túl hosszúnak lennie. Azok számára, akik hitoktatásra rendszeresen jártak, több éves külön előkészítés előírása nem szükséges.

Bérmálásra jelentkezés kitöltött jelentkezési lappal a plébánia irodán. Jelentkezési lap innen letölthető.


Házasság
A házasság szentsége a házasfelek között örök és kizárólagos köteléket hoz létre, ezért a házasság felbonthatatlan. E szentség segíti a házastársakat, hogy családi életüket rendezetten, hűségben, Isten akarata szerint tudják élni, a gyermekeket felelősen elfogadják és neveljék.

Az esküvő tervezett időpontja előtt kb. 3 - 6 hónappal célszerű jelentkezni a plébánián. Ahhoz, hogy a szentség kiszolgáltatható legyen, legalább az egyik félnek latin szertartású katolikusnak kell lennie. Az esketés helyén adnak eligazítást a szükséges adminisztratív kérdésekről. Ha egyik fél sem lakik az eskető plébánia területén, az esketés megengedettségéhez legalább az egyik fél lakóhelye szerinti plébánostól elbocsátó, vagy megfelelő főpásztori intézkedés szükséges.

A házasságkötés előtt álló pároknak fel kell készülniük a házasságra.

Házassági szándékával kérem keresse meg plébánia irodánkat.

Házasságrendezés
Katolikusok tisztán polgári házassága sok esetben, akár hosszú évek után is, rendezhető, érvényes szentségi házassággá tehető.


Felnőtt keresztelés
A keresztség szentsége eltörli a bűnöket, Isten gyermekévé és az Egyház tagjává tesz. A keresztségben nevet és védőszentet kap a megkeresztelt. Más szentségek csak a keresztség után vehetők fel.

A felnőtt jelentkezőket a plébániák szokása szerint személyesen és gondosan fel kell készíteni. Bár a felkészülés a keresztény életbe való fokozatos bekapcsolódást is megkívánja, ez nem jelenti sok éves gyakorlati idő előírását. Nem bocsátható keresztelésre az a felnőtt, aki érvénytelen, és egyházilag nem is rendezhető házasságban él.

Felnőttek keresztelése esetén egyazon szertartás keretében kötelező a bérmálás és az Eukarisztia szentségének kiszolgáltatása is.

Felnőtt kereszteléshez adatlap letölthető innen.

Keresztelési igényével keresse fel plébánia irodánkat!