2. Bérmálás
A bérmálás szentsége megerősíti a keresztséget, és támogat abban, hogy az Egyház felnőtt tagjává váljunk. Ezért általában a felnőttkor küszöbén nyújtja az Egyház.
A felnőtté válás egyik fontos feladata a felelősségvállalás megtanulása: már nem mindent szüleinktől várunk, hanem saját lábunkra állunk, sőt magunk is gondot viselünk másokra. Isten Lelke erre hív és ebben erősít meg a bérmálás szentsége által. A megbérmált immár nem csupán passzív "fogyasztó" a közösségben, hanem maga is tevékenyen részt vesz annak építésében, és kifelé is képviseli egyházát, tanúságot tesz hitéről.
A Katolikus Egyházban a bérmálás alkalom a püspökkel való találkozásra, aki ilyenkor személyesen látogatja meg a plébániákat és szolgáltatja ki a szentséget.
Bérmálásra készülve a bérmálási felkészítés célja, hogy a fiatalok szellemi szintjüknek megfelelően ismerjék hitüket, és életvitelüket az evangélium szerint alakítsák.
Bérmálásra készülve a bérmálási felkészítés célja, hogy a fiatalok szellemi szintjüknek megfelelően ismerjék hitüket, és életvitelüket az evangélium szerint alakítsák.
Bérmaszülőt szoktak felkérni a bérmálkozó mellé, ő lesz segítője a felnőtt keresztény életben, ezért szükséges, hogy maga is hitét élő felnőtt legyen (16 évet betöltött, megbérmált, egyházilag is rendezett családi életet élő).
A bérmálás szentségében megerősít a Szentlélek, hogy hitünket bátran megvalljuk, és hitünk szerint éljünk. Ez a szentség segítséget ad keresztségi fogadalmunk megtartásához.
A bérmálás szentségét a hívőknek (már megkeresztelteknek) körülbelül abban a korban kell feladni, amikor értelmük használatára eljutnak, hacsak a püspöki konferencia más életkort nem határozott meg, illetve a kiszolgáltató megítélése szerint súlyos ok mást nem indokol.
A bérmálandónak, amennyiben lehetséges, legyen bérmaszülője. A bérmaszülő feladata azon lenni, hogy a megbérmált Krisztus valódi tanújaként viselkedjék, és teljesítse ezzel a szentséggel járó kötelességeit.
Ahhoz, hogy valaki a bérmaszülő tisztségét betölthesse, meg kell felelnie a keresztszülőkkel kapcsolatban fentebb leírtaknak, a bérmaszülői igazolás szükségességére a keresztszülőknél leírtak vonatkoznak. Hasznos, ha a bérmaszülőséget arra bízzák, aki a keresztszülői tisztséget viseli. Nem katolikus személy bérmaszülősége nem merül fel, mert a bérmálási anyakönyvbe tanút nem jegyeznek be.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által megállapított, és a Szentszék által jóváhagyott bérmálási korhatár 12-14 év. Annak, aki ezt a korhatárt elérte, életkorára hivatkozva bérmálása nem utasítható vissza. A bérmálás előtt kellő felkészülés szükséges, ennek a felkészülésnek nem kell túl hosszúnak lennie. Azok számára, akik hitoktatásra rendszeresen jártak, több éves külön előkészítés előírása nem szükséges.