Meggondolásra

Isten szereti a világot, mert ő teremtette. Szeret minket is, hiszen teremtményei vagyunk. Mi emberek gyakran próbára tesszük türelmét, mert hálátlanul szembefordulunk vele: bűnökkel mocskoljuk be magunkat. Isten azonban bűneinkben sem hagyott magunkra: szeretetből elküldte Egyszülött Fiát a mi megváltásunkra. 

Aktuális

Isten nem a halált akarja, hanem az életet. Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bőségben legyen. Sajnos, a kísértés is bőségben van, s még szomorúbb: bőségben vannak bűneink is. A nagyböjti idő önmegtagadásai, a keresztútjárás, a böjt, a bűnbánat és a szeretet gyakorlása igazítsa lépteinket az igazi élet útjára.

Érdemes volna egyszer abból a szempontból elolvasni az evangéliumokat, hogy az üdvözítő hányszor említette meg a szeretet parancsát és hányféleképpen véste követői szívébe, hogy a legnagyobb a szeretet. A szeretet azon-ban elsősorban nem abban áll, amit Ady Endre írt "szeretném, ha szeretnének", hanem a szeretetnek a türelemben, megbocsátásban,...

Felelőtlen lenne az a gyermek, aki azt tartaná, hogy a szülei neki ne parancsoljanak. Felelőtlen lenne az a felnőtt, aki azt vallaná, hogy neki ne írják elő a közlekedés szabályait, ő majd a saját elgondolása szerint közlekedik. S felelőtlenek lennénk, ha azt mondanánk, hogy Isten ne szóljon bele életünkbe, ne adjon parancsokat, mi majd nélküle is...

Kereszténységünk nem szavakból áll, hanem abból, hogy hallgatunk Krisztus szavaira. "Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem." (Jn 14, 21) Az az igazi keresztény, aki úgy gondolkodik, úgy él, mint Krisztus.